A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.

Montalcino Anna apartmanháza ***

Montalcinoban van ez a híres brunello bort is termelő család akik a gazdaságukban felújítottak egy kőházat és apartmanokat adnak ki - a kertben van két medence is.

 apartmanok napi ára 2 főre 70-90 euro, 3-4főre 70-100 euro, nagyobak 6-10 főre 110-300

Sienától délre található leginkább az a hullámzó dombvidék amit a képeslapokon láthattok mint tipikus Toscán táj. Montalcino ráadásul nagyon felkapott lett és rengeteg amerikai érkezik ide a híres Brunello bor miatt is. Erről a részről írtam a régiós bemutató részben - klikk ide.

Alapvetően ez egy működő gazdaság-  a tanya épületeit felújították és apartmanokat hoztak benne létre, míg az alagsorban és pincében tárolják a bort. Saját kis lápolnájuk is van, de egyetlen új épület sem került a régiek közé amiket már az 1700as években jeleztek a térképek. A felújítási munkákban részt vettek a tulajdonoson kívül a gazdaság dolgozói akik most is kötődnek a helyhez és családhoz. A területük 125 hektár amiből 12 hektáron szőlőt, 30 hektáron olajfákat és 60 hektéron gabonát találhatunk, a többi erdő. Montalcino határában találhato a pincéjük ahol a borokat érlelik a nagy hordókban. Hagyományosan kézzel szöretelnek, gondos kezek válogatják ki a legszebb szőlőt  amiből Rosso di Montalcino és Brunello di Montalcino borok készülnek. Évente kb 50 ezer üveg készül ez utóbbiból és 20 ezer a Rosso-ból.

Az épületegyüttesben kb 10 lakást alakítottak ki többféle méretben, mindenkinek saját bejárata és kinti asztala van. A kertben van egy nagy medence  és mellette egy kisebb a gyerekeknek, fantasztikus kilátással, körben napágyak és napernyők.

Apartmanok

No1 a nagybácsi lakása, ami a félemeleten található ahova 4 lépcsőfok vezet fel és van terasza is. Valójában több bejárata is van és le lehet belőle választani egy részt így több méretben is foglalható. Összesen 166 m2 az alapterülete, de akár 10 főnek is kényelmes helyet biztosít és van benne 2 komplett konyha amiből az egyikben még mosogatógép is van. Aztán van benne 3 franciaágyas hálószoba és egy negyedik szoba ebben 2 külön ágy van. Összesen 3 fürdőszoba van amiből kettőben zuhanykabin van a harmadikban kád, aztán ott egy nappali,  amiben a dívány kihúzható még két főre. Ebből leválasztható egy franciágyas háló fürdővel, konyhával (nappalival) dívánnyal ami 4 fős és így marad 6 fős a maradék. Az egyik nappaliból lépcső vezet a kicsit magasabban lévő hálószobába aminek nagy ablaka vannak ezért nagyon világos. 

No2 egy kisebb apartman a földszinten, kb 50m2 és az udvarra néz-  franciaágyas hálószoba, nappali konyhapulttal,  és kihúzható dívánnyal,  és fürdőszoba zuhanykabinnal.

No3 és No4 és No5 az emeleten vannak és hasonlóak, mindegyikben van egy konyha kihúzható dívánnyal, 2 hálószoba és egy fürdőszoba zuhanykabinnal. A 4es kicsit kisebb de van terasza.

No6: az udvarról lehet belépni a konyhába ami étkező is egyben és van egy kihúzható dívány, a lépcsőn lehet felmenni a két kisebb hálószobához amikben csak egy-egy ágy van és itt van a fürdőszoba is.

No7 egy kisebb apartman a földszinten, itt van egy egyágyas hálószoba és nagyobb helység amiben a konyha mellett egy franciaágy is helyet kapott, meg persze van egy fürdője zuhannyal. Összenyitható a mellette lévő No8assal, ami valójában egy franciaágya szoba konyhával, fürdőszobával aminek van egy bejárata az udvarról és egy másik a 7es apt egyik előteréből. 

No9 studo  vagyis egy szoba franciaággyal és konyhapulttal, egy fürdőszobával szintén a földszinten. 

A 8as és 9es fürdőszobák nagyobbak és mozgássérülteknek is könnyen használhatóak. A földszinti apartmanoknak a bejáratuk előtt van egy-egy kinti asztaluk míg a fentieknek lent az udvarban vagy közvetlenül a lépcső végén az ajtajuk előtt. Mivel a helységek elég nagyok szinte minegyikbe befér még egy kisebb gyerekágy, amit előre kell jelezni! Mindegyikben van kábeles internet lehetőség ingyen.

egyéb: nincsen éttermük tehát sem reggelit sem vacsorát nem tudnak készíteni a vendégeknek de mindegyik apartmannak van saját konyhája. A nagyobbik medence víze 110 cm mély, a kisebbik 55cm.

apartmanárak 2024 (önellátással)

nincsen turnus 

euroban  fő   ápr 30ig máj - június 30   juli 1- aug 24
     szept 30 tól szeptember  
     napi heti napi heti   napi  heti
No9 studio 2 70 400 80 420 90 540
No8 studio 2 75 420 80 450 90 540
No6 egyhálós apt 2+2 70 400 90 540 105 600
No7 egyhálós apt 3 85 450 85 510 95 540
No2 egyhálós apt 2+2 90 500 90 540 105 630
No3, No4, No5 kéthálósak 4+2 110 600 120 720 150 880
No1 4 hálós apt 8+2 240 1.200 250 1.440 320 1.890

Az árak az adott apartmanra vonatkoznak, a napi árak rövidebb, a heti árak 7 éjszakás foglalásokra. Főszezonban minimum 5 éjre lehet foglalni egyébként akár 3ra is. Az árban benne van a konyhák használata, ágynemű és huzatok, törölközők benti használatra (nem cserélik hét közben) és a végső takarítás. Minden plusz fő a kihúzható díványon heti 60 eurot fizet pluszban. Nincsen lehetőség ellátásra, sem reggeli sem vacsora nem biztosított. Állatokat nem lehet hozni főszezonban, egyébként megeyezés szerint némelyik apartmanba. Külön fizetendő az idegenforgalmi adó ami 1 euro/fő/éj minden 12 év feletti vendégnek max 7 éjre és kpben kell fizetni a háztulajdonosnak.

foglalás/lemondás Az apartmanokat 30% előleggel lehet foglalni de legalűább egy éjszaka árával. Ezt banki átutalással lehet a legegyszerübben eljuttatni nekik amihez mailben küldöm az adatokat majd. A hátraralévő részt helyben az érkezésnél készpénzbenlehet fizetni a tulajdonosnak. Az előleg nem jár vissza ha valaki lemondja a foglalást és nem talál maga helyett mást akinek átadhatná. Mindenki akit érdekel valamelyik lakás a megszokott emailcímre írhat az új  címre magyarul Vikinek

Montalcino 3km, BagnoVignoni 18km, Montepulciano 35km, Siena 40km, Cortona 60km, Saturnia 70km,San Gimignano 75km (másfél óra), Tengerpart Marina di Grosseto 75km vagy Follonica 95km mindegyik kb 1 óra 20 perc, Firenze 110km,

contentmap_plugin

Hozzászólások   

0 #5 Viki 2017-11-25 16:01
2017 szeptemberiek
Kedves Viki!
Tegnap este hazaérkeztünk, sajnos vèget ért sz utazásunk! Majdnem mindent megnéztünk, amit beterveztünk, volt ahol sokkal többet időztünk, mint gondoltuk, nem győztúnk betelni a látnivalókkal.
A szállás nagyon jó volt, gyönyörű kilátàssal, ideális a "csillagtúrához".
Sajnos a wifi továbbra sem működött, még a mobilnettel is csak néha volt csatlakozas....
Különben minden szuper volt, köszönjük még egyszer a közreműködésedet!
Üdv,
Györgyi
0 #4 Viki 2017-11-19 17:15
2017e augusztusiak
Szia Viki!

Nagyon meg voltunk elégedve mindkét szálláshellyel! Elenáéknál már sokszor voltunk, szinte hazajárunk hozzájuk. .....

A Montalcino melletti apartmant azoknak ajánlanánk, akik szeretnék bebarangolni a vidéket, és ehhez egy jó fekvésű, csodás panorámás apartmant keresnek bázisul. A háziak itt is kedvesen fogadtak minket, kaptunk kóstolót a híres Brunellóból, rendkívül finom volt, így ebből néhány palackkal feltankoltunk itthonra is.

A parkolás mindenhol rendben volt.

Montalcinoban a bevásárláshoz egy tipp a többi utazónak: van egy Coop áruház a városban, elsőre talán nehéz megtalálni. Ha feljönnek a szerpentinen, és leparkolnak valamelyik fenti fizetős parkolóban, néhány lépcsőt kell csak megtenni felfelé a városban, és a Viale della Liberta úton megtalálható a Coop.

Szép hétvégét!
Erika
0 #3 Viki 2016-10-24 10:41
2016os mail Szia Viki!

Végre nekem is van 5 percem, gyorsan leírom a nyári toscanas élményeink egy részét

Idén ismét nagy izgalommal vágtunk neki toscanai kirándulásunknak. Repülővel érkeztünk Pisába ott béreltünk autót. ahogy a múlt évben is tettük, csak már tapasztaltabbak voltunk mind bérlés ügyben,mind útvonaltervezéssel kapcsolatban. Azt már tudtuk, hogy több idő lesz az út, mint ahogy azt a kilóméterek mutatják: sok sebességkorlátozó tábla, nincs végig autópálya illetve a kanyargós utakon nem lehet úgy menni, mint itthon.
Ennek ellenére délen a táj még csodásabb volt, mint közép toscanában, pedig azt gondoltam azt már nem lehet felülmúlni, .... tévedtem :) Minden kanyarnál olyan érzésem volt, hogy meg kell állni lefotozóni :)
Anna házához való eljutás Viki pontos útleírásával könnyen ment.
Az apartmanháznál a kilátás elképesztő volt, a házak rendezkettek kívül - belül, ahogy a képek is mutatják. Az apartmanokhoz tartozik egy medence, ami jól jött a nagy melegben bár nem volt olyan meleg mint "közép toscanaban, pedig július elején voltunk.
Bebarangoltuk a környéket: Siennában jártunk a " lovasverseny" másnapján. Itt felmentünk a toronyba, ahonnan gyönyörű a kilátás, a dómról nem is beszélve... egyik legszebb!! Nekem a kedvencem Montepulciano volt, ezt mindenkinek javaslom. Nagyon szép, csendes hely, finom a bor és a fagyi, az emberek nagyon kedvesek... Ez a két hely volt ezen a részen a kedvencem.
A szállással kapcsolatban annak ellenére, hogy minden de tényleg minden csodás volt, nekem volt összehasonlítási alapom és a múlt nyári élmény felülmúlta vendégszeretetben és "romantikában" ezt a helyet. Gondolok itt Claudia panziójára Lajaticoban. Nekünk az maradt a favorit, mindent ahhoz hasonlítottunk.
Anna apartmanházánál az volt a gond, hogy a néni aki ott lakott ( lehet hogy ő volt Anna) csak olaszul tudott. Szóval ment az olasz nyelv megértése kézzel lábbal. Persze sikerült, de azért mégsem olyan mint angolul megérteni ki mit szeretne. Néha ott volt a lánya is tőle kértünk segítséget!

Anna házáról ennyi jutott eszembe, majd Marcoértól is írok, mert nekem az maga volt az ékszerdoboz a környék ellenére.

nemsokára írok még!

Üdv: Hajni
0 #2 Viki 2016-09-14 14:01
2016os mail
Kedves Viki !

A tegnap este szerencsésen megérkeztünk.Köszönöm szépen a segítségedet.
Montalcinoi szállás kifogástalan volt ,gyönyörű helyen fekszik.Szenzációs kilátással. Szerettem volna küldeni képeket ,de sajnos nem volt wifi.
Nagyon sok szép városkát látogattunk meg .Két kedvenc Montecchiello és Montalcino .
Montecchiello-ban kétszer is vissza mentünk. Most kevés turista volt. Másodjára mikor vissza mentünk ,a bejáratnál lévő vendéglőben eszegettünk és borozgattunk.
Voltunk San Quirco d'Orciaban is ,a kis főtéren kávéztunk és én jéghideg nagyon finom sört ittam.Voltunk Castiglione
d' Orcia-ban,Pienza -ban,Montepulciano-ban ,Bagno Vignoni-ban,hazafelé Greve in Chiantin keresztül Padováig.
Minden nagyon szép volt.Róma egy kicsit zajos és túl zsúfolt volt ,de Toszkánában minden csendes és nyugis,ez szeretjük

Baráti üdvözlettel
Laci.
0 #1 Viki 2016-06-30 01:58
2016 juniusi
Szia Viki!
Visszaérkeztünk Budapestre. Szuper volt az elmúlt 10 nap!
Anna apartmanháza Montalcinoban hibátlan. Csak mi voltunk a birtokon, pont mint tavaly Lajaticoban.
És hát a bor! Harmadáron kaptuk a Brunellokat, ami mégiscsak Európa legjobb bora. Minden este terasz parti :-) (Láttam is a honlapodon, hogy a chiantikat "magasztaltad" , de hát azok csak egyszerű borok a brunellokhoz képest).
A medencék rendben voltak. Háromszor voltunk a tengernél: Follonica, Marina di Grosseto (ez volt a legjobb, és 65 perc alatt ott voltunk), es Tirrenia.
Siena, Montepulciano, Pisa, Pienza meg néhány kis falu kipipálva. Igazad volt, Pienza tényleg szép, idén ő lett a kedvencem.
Kissé gasztró-túrára sikeredett az idei nyaralás: sajtok, brunellók, olivaolaj szállitmányokmal tertünk haza...
Daniela nagyon kedves és segitőkész, nagyon jól beszélgettünk olaszul, bár én csak 6 szót tudok :-)
Köszi a segitséget: Zoli

You have no rights to post comments

mobil

Telefon: +39 331 8508 145